Az Önidézetek című kamaradarabnak már a címében benne rejlik a szentimentális visszatekintés veszélye. Persze Jeney elutasítja ezt a lehetőséget: a saját eddigi pályájával való szembesülést nem nagy formátumú, reprezentatívnak szánt kompozícióban foglalja össze, hanem öt hangszerre írt kamaraműben. Az önuralom és a hozzá társuló feszesség abban is megmutatkozik, hogy önidézeteit kiemeli eredeti közegükből, teljesen átalakítja őket, és mintha csak talált tárgyak volnának, az foglalkoztatja, mit tud kezdeni velük. A kitörő érzelmektől való elhatárolódás az Önidézetekben játékossággal társul. A játékosság Jeney művében különféle kompozitorikus eljárásokban ragadható meg, amelyek mind-mind arra hívják fel a figyelmet, hogy ebben a visszatekintő műben a zeneszerzőt elsősorban az foglalkoztatta, miként építhető fel egy kompozíció a lehető legkevesebb és legegyszerűbb zenei elemből. (Dalos Anna)